Eddig még nem írtam a mi kis Tigrisünkről, pedig bőven lenne mit... 3 és fél éve egyik délután az ajtó előtt láttunk egy pici cicát, keservesen nyávogott, és nagy szemmel nézett ránk. Megsajnáltuk, adtunk neki tejet meg egy kis párizsit, utána viszont már hat kutyával sem tudtuk volna elkergetni. Egy pár napon keresztül kerestük a gazdiját, de senki nem hiányolta, úgyhogy (Apa nagy mérgére, nem szereti a macskákat) itt maradt. Azóta szépen megnőtt a kis kandúr, megtanult egerészni, amiben Anyának nem kis szerepe volt. Mikor megérkezett hozzánk, két hétre rá elmentünk nyaralni, a szomszédot megkértük, hogy tegyen ki neki egy kis elemózsiát. Mikor hazaérkeztünk a kéthetes pécsi nyaralásunkról (ami nagyon-nagyon jó volt, sok szép emlékem van róla), egy szőrgolyó várt minket az ajtóban, szinte gurult, ugyanis: két háznyira van egy kisbolt, és volt olyan leleményes, hogy leült a bejárathoz, és akárhányan bementek, vagy kijöttek, mindig szívet tépően elkezdett nyávogni. Minden vásárló megsajnálta, és vett neki valamit, sőt, a fiatal eladólány egy kolbászvéget is adott neki. Ő mesélte ezeket el, meg azt is, hogy egyszer jött két kisgyerek, és elvitték a cicát, azt hitték, hogy kóborol. Két nap múlva a macsek visszajött. Úgyhogy így választott ki minket Tigris, aki a sötét csíkjairól kapta a nevét. Időközben Apa is megbarátkozott az új családtaggal, most már egész jól megférnek egymás mellett.
Szép napot!
Eszti
