Évekig úgy gondoltam, hogy semmi művészi hajlam nincs bennem. Fogalmam sincs, miért, pedig évekig zongoráztam, szerettem rajzolni, igaz, nem a szabadkézi rajzot szerettem, hanem amikor házakat terveztünk, szerkesztettünk. De rá kellett jönnöm, és erre a napokban jöttem rá, hogy igenis, van bennem művészi hajlam, innen-onnan örökségbe kaptam.
Rajz, festészet: Ahogy az előbb említettem, szerettem mindig is szerkeszteni. Ezt a Hild-véremnek tudom be, a nagybátyáim közül többen is fantasztikusan rajzolnak, igaz, én csak kullogok mögöttük, de mégis. Aztán nagyon szeretem a festményeket, a legtöbb mély benyomást hagyott bennem. Például a debrecni Déry múzeumban láttam a Munkácsi-trilógiát, az teljesen lenyűgözött. De még felsorolhatnám a pécsi Vasarely gyűjteményt is, vagy a Monet-kiállítást, amit azóta is bánok, hogy nem láttam élőben, csak képekről.
Zene: 6-7 évig zongoráztam. Nem versenyszerűen, csupán kedvtelésből, és mert a tanárnőm mindig piszkált. Ma már bánom, nagyon, hogy nem fordítottam rá több időt, mert nagyon hiányzik. Amióta abbahagytam, óriási álmom egy gyönyörű fényes fekete, bécsi fatőkés versenyzongora.
Ének: Nagyon szeretek a mai napig is énekelni, igaz, csak nagyon ritkán énekelek mások előtt. Anno nagyon szeretett a zsolfézs tanárom, én voltam a kedvence, egy másik tanár meg a kórusba hívott meg, pont akkor váltottam iskolát. Azóta is többen mondták már, hogy miért nem énekelek. Hát, azért, mert szorult belém valamennyi önkritika, és tudom, hogy mennyit kopott ez a tudásom is, mióta csak a rádióból elhangzott számokat énekelgetem, azt is csak félhangosan, egyszóval nem eddzem a hangom. De azért itthon a családom mindig nagyon "örül", ha arra érnek haza, hogy ordít a zene, én meg teli tüdőből énekelek. :)
Irodalom: Nagyon kevesen tudták eddig, kb. 3-4-en, hogy többször próbáltam már verset írni. Még egyiket se látta senki. Még egy jó ideig nem is fogja senki se elolvasni őket. Évek óta tervezgetek egy regény megírását is, de még nem állt össze teljesen, hogyan akarom megírni, meg annyi időm sincs. A másik meg az, hogy hiába jut eszembe nagyon sok vers, mondat, ha mire oda jutnék, hogy leírjam, elfelejtem.
Fényképészet: Ezt is a művészetekhez sorolnám. Pár évig minden alkalmat megragadtam, hogy fényképezhessek, mára ebből se maradt sok, csak álom, és vágyakozás, hogy megint megtaláljon az ihlet. De azért régről van pár egész jól sikerült képem.
Mostanában a klasszikusan nem a művészetekhez sorolt
testbeszédet és az
emberekkel való kommunikációt művelem. Szerencsére velem született képességem, hogy viszonylag könnyen "olvasok" az emberek viselkedéséből, szeretem is megfigyelni az embereket az utcákon, kitalálni, hogy mi miatt viselkednek úgy, ahogy. Sokat tanulok ezekből is.
Tánc: Kiskoromban mindig is szerettem táncolni, már majdnem el is felejtettem, hogy jártam jazz-balettra, még versenyen is voltunk. Aztán azt abbahagytam a zeneiskola miatt. Azóta tanultam már a középiskolában társastáncot, és az általunk rendezett bálon is táncoltam. Egyszerűen szeretek táncolni, igaz, ezt sem sokan láthatták tőlem. Túl szégyenlős vagyok. A másik meg az, hogy muszáj önuralmat gyakorolnom, mert túlságosan szenvedélyes tudok lenni, akár hiszi a kedves olvasó, akár nem. Ebből ízelítőt kaphat bárki, aki egy csöppet felidegesít. :)
Igazából most sem gondolom, hogy hű, de milyen művészi hajlamaim vannak. Egyrészt, mert tisztában vagyok vele, hogy mindig is csak egy középszerű művész lehetne belőlem, másrészt, túl nagy az önkritikám, és nem adnék ki "félmunkát" a kezemből.
Hogy mindezt miért írtam le? Azért, mert néhányan mondták már, hogy milyen bonyolult egyéniség vagyok. A művészeteket mindig is az önkifejezés egy módjának tartottam. Ezzel együtt talán kicsit könnyebben megértenek.
Die blonde Nestea
