Emlékül

Két hete tudtam meg, hogy egy nagyon kedves idős testvérünk meghalt. A hír eléggé megviselt, ugyan nem voltunk napi (sajnos még heti vagy havi) kapcsolatban, mégis, közel állt a szívemhez. Apa egy beszélgetés folyamán pár éve megkapta a néhány oldalas életrajzát, amit ma elolvastam. A könnyeim folytak, mire a végére értem, és nem tudom szavakba foglalni, mi zajlott le bennem olvasás közben. Eleve megérintenek azok a tapasztalatok, amiket az évkönyvekben olvasok, de így, hogy ismertem azt az embert, aki ezeket átélte, a 60-80-as években aktívan részt vett a kis nyáj megalapításában, és a vállán hordozta azokat a súlyokat, amikkel ez akkor mind fizikailag, mind szellemileg járt... Hálás vagyok azért, hogy ismerhetem azokat a társait, akik segítették a munkáját, közülük az egyik a nagypapám, aki sokat mesél ezekről az időkről. Azt sajnálom, hogy nem olvastam el korábban, hogy nem kérdeztem ki ezekről. Azért is hálás vagyok, hogy egy ilyen alázatos, tettre kész és lojális személyt ismerhettem meg, és már nem csak a fehér hajára és a kedves mosolyára emlékezhetek. Gyerekként nagyon szerettem, 3 éves koromból is emlékszek, milyen szeretettel mosolygott mindig rám, meg ahogy megsimogatta a fejemet, mint egy nagypapa. Sok minden kavarog most bennem, amiből még értelmes gondolatot sem tudok kreálni, de azt érzem, hogy ebből megint sokat tanultam, és hogy ez az eset is előre fog vinni, hogy ott lehessek azok között, akik üdvözlik őt!