A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nestea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nestea. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. április 18., szerda
Újrakezdés
Nagyon kimaradt az utóbbi 11 hónap... Nem mintha nem történt volna semmi. Azon gondolkodtam, hogy újra írni fogok, ha lehetőségem lesz rá, főleg, hogy most nagy kalandozásra megyek. Bydgoszcz-ba megyek két hétre, és szeretnék egy kis útinaplót írni, mik a benyomásaim, élményeim, észrevételeim, meg hogy egyáltalán mi történik ott velem. Nem lesz unalmas utazás, egy szakmai nemzetközi versenyen vehetek részt, nagyon szuper lehetőség, remélem, sokat tudok majd tanulni. Nagyon izgalmas az egész, még sosem repültem, sosem voltam Lengyelországban, sosem voltam ilyen versenyen, sosem voltam ilyen messze ilyen sokáig itthonról. Kicsit félek is, mi lesz, de igyekszek vigyázni magamra, na meg nem is egyedül megyek :) Remélem, minden jól megy majd, és rettentően szeretnék a szállásunktól két háznyira lévő szellemi "étterembe" is eljutni, hogy sok-sok új barátot szerezhessek. Ez a lehetőség vonz a legjobban (még ha egy szót sem beszélek lengyelül :D)
2011. március 23., szerda
A mai nap
Címszavakban, (eddig):
Napsütéses reggel, színek, tavaszi illatok, fények, krókuszok, ibolyák, napfürdőző házőrzők, két nagy, barna ló, egy fehér kiscsikó, baráti mosolyok, kávémeghívás, szelíd bárányfelhők, festői fertői panoráma, hatalmas nevetések, testvéri, baráti szeretet és kedves szavak, virágos jókedv, kerti munka, borsó leves (saját készítésű), zene, zöldellő fű, az én kedvenc dombjaim a falu előtt, kedves szomszéd néni, szunyókáló Tigris, kedves volt óvónéni, madárcsicsergés, pillangó. Ráadásul a napnak még messze nincs vége!
Valamint egy új kedvenc szám: http://www.youtube.com/watch?v=bxpiK1RqRHY&feature=related Tavaszi érzésem van tőle, és van benne ZONGORA! :))))
Mindenkinek gyönyörű szép, tartalmas napot kívánok!!
E:)
Napsütéses reggel, színek, tavaszi illatok, fények, krókuszok, ibolyák, napfürdőző házőrzők, két nagy, barna ló, egy fehér kiscsikó, baráti mosolyok, kávémeghívás, szelíd bárányfelhők, festői fertői panoráma, hatalmas nevetések, testvéri, baráti szeretet és kedves szavak, virágos jókedv, kerti munka, borsó leves (saját készítésű), zene, zöldellő fű, az én kedvenc dombjaim a falu előtt, kedves szomszéd néni, szunyókáló Tigris, kedves volt óvónéni, madárcsicsergés, pillangó. Ráadásul a napnak még messze nincs vége!
Valamint egy új kedvenc szám: http://www.youtube.com/watch?v=bxpiK1RqRHY&feature=related Tavaszi érzésem van tőle, és van benne ZONGORA! :))))
Mindenkinek gyönyörű szép, tartalmas napot kívánok!!
E:)
2011. február 1., kedd
Hóvégi értékelés
A múlt hónap kicsit a végleteké volt. Kulcsszavakban jellemezném, olyan sorrendben, ahogyan eszembe jut: család, barátok, rokonok, 22, tanulás, matek, kudarc, apró sikerélmény, alvászavar, emberek, magány, Tigris, káosz (előbb az asztalon, aztán a fejemben), rend (asztalon, majd részleges a fejemben), hóvirág, -10 fok, hó, tavaszi szellő.
Kicsit kifejtve: Január első napjaiban vendégek voltak nálunk, nagyszülők, szellemi testvéreink, barátaink és 22 éves lettem (alig tudom elhinni, régen hogy vártam ezt a kort). Aztán következett a "rémálom" (még akár a szó szerintinek is örültem volna...) Ez volt a harmadik vizsgaidőszakom, összesen két vizsgával, de ez volt a legrosszabb is. A matek, ami amúgy is mumus, megint kifogott rajtam. Az a keserves 50 pont csak nem akart összejönni, pedig az csak az 50 %, azaz a kettes. Tanárhoz is jártam, gyakoroltam naphosszat, füzeteket írtam tele, de semmi eredmény. Azaz mégis! a második vizsgán csak 15 pontot kaptam, utána már csak egyetlen lehetőségem volt, ráadásul a másik tárgyból is elcsúszott a vizsga az utolsó hétre (letudhattam volna már első héten is, csak a matek miatt tologattam, de legalább az jóra sikerült) Utolsó héten, miután már majdnem négy hete nem tudtam elaludni hajnali kettő, fél három előtt, és reggel legkésőbb kilenckor felkeltem, még mindig hátra volt a két vizsga. Apró sikerélmény volt viszont, hogy utolsó vizsgán már csak 5 pont hiányzott a ketteshez! Ezután a nehéz időszak után kicsit kipihentem magam agyilag, bár még nem teljesen aludtam ki magam, de már majdnem. :)
Ez most nem panasz akart lenni, pusztán egy kis tanmese saját részemre, hogy: mennyire fontos a jó időbeosztás, a pozitív dolgokra figyeljek, apró, elérhető célokat tűzzek ki magam elé, ne keseredjek el, ha valami nem sikerül elsőre (másodikra majd harmadikra sem), valamint nincsen lehetetlen, csak tehetetlen. Ami persze csak részben igaz, de megpróbálhatom kihozni magamból a legtöbbet, és megpróbálhatom a legjobban kihasználni a képességeimet, ami meg gyenge, azt fejleszthetem. Szóval tulajdonképpen pozitívan zártam le a hónapot (és igen örülök, hogy vége lett :)
Kicsit kifejtve: Január első napjaiban vendégek voltak nálunk, nagyszülők, szellemi testvéreink, barátaink és 22 éves lettem (alig tudom elhinni, régen hogy vártam ezt a kort). Aztán következett a "rémálom" (még akár a szó szerintinek is örültem volna...) Ez volt a harmadik vizsgaidőszakom, összesen két vizsgával, de ez volt a legrosszabb is. A matek, ami amúgy is mumus, megint kifogott rajtam. Az a keserves 50 pont csak nem akart összejönni, pedig az csak az 50 %, azaz a kettes. Tanárhoz is jártam, gyakoroltam naphosszat, füzeteket írtam tele, de semmi eredmény. Azaz mégis! a második vizsgán csak 15 pontot kaptam, utána már csak egyetlen lehetőségem volt, ráadásul a másik tárgyból is elcsúszott a vizsga az utolsó hétre (letudhattam volna már első héten is, csak a matek miatt tologattam, de legalább az jóra sikerült) Utolsó héten, miután már majdnem négy hete nem tudtam elaludni hajnali kettő, fél három előtt, és reggel legkésőbb kilenckor felkeltem, még mindig hátra volt a két vizsga. Apró sikerélmény volt viszont, hogy utolsó vizsgán már csak 5 pont hiányzott a ketteshez! Ezután a nehéz időszak után kicsit kipihentem magam agyilag, bár még nem teljesen aludtam ki magam, de már majdnem. :)
Ez most nem panasz akart lenni, pusztán egy kis tanmese saját részemre, hogy: mennyire fontos a jó időbeosztás, a pozitív dolgokra figyeljek, apró, elérhető célokat tűzzek ki magam elé, ne keseredjek el, ha valami nem sikerül elsőre (másodikra majd harmadikra sem), valamint nincsen lehetetlen, csak tehetetlen. Ami persze csak részben igaz, de megpróbálhatom kihozni magamból a legtöbbet, és megpróbálhatom a legjobban kihasználni a képességeimet, ami meg gyenge, azt fejleszthetem. Szóval tulajdonképpen pozitívan zártam le a hónapot (és igen örülök, hogy vége lett :)
2010. szeptember 5., vasárnap
Itt van az ősz...
Itt van újra. Hogy mennyire szép, az majd kiderül. Vegyes érzelmekkel vártam, hogy eljöjjön a szeptember... Elvégre már másodéves lettem, igaz, tele sok-sok izgalmas feladattal :) Meg amúgy is egyre több kihívással nézek szembe, hamarosan talán német csoport is leszünk, az is egy nagyon-nagyon szép és nehéz kihívás, de állok elébe :D Na, meg hogy miért szeretem még az őszt? Azon kívül, hogy anyáék most hoztak be egy vödör őszibarackot (nyamm), még nagyon sok szép és jó dolgot lehet csinálni ősszel :) De erről majd egyszer... :)
Szép szeptembert mindenkinek! :)
Eszti :)
Szép szeptembert mindenkinek! :)
Eszti :)
2010. augusztus 24., kedd
2010 - eddigi szép pillanatok
Tegnap este egy telefonbeszélgetés közben kipróbáltam a Picasát, mit tud csinálni. Ez jött ki belőle, egy kis összefoglalás az eddigi szép pillanatokról. :)(folytatás várható)
2010. július 5., hétfő
Nestea és a művészetek
Évekig úgy gondoltam, hogy semmi művészi hajlam nincs bennem. Fogalmam sincs, miért, pedig évekig zongoráztam, szerettem rajzolni, igaz, nem a szabadkézi rajzot szerettem, hanem amikor házakat terveztünk, szerkesztettünk. De rá kellett jönnöm, és erre a napokban jöttem rá, hogy igenis, van bennem művészi hajlam, innen-onnan örökségbe kaptam.
Rajz, festészet: Ahogy az előbb említettem, szerettem mindig is szerkeszteni. Ezt a Hild-véremnek tudom be, a nagybátyáim közül többen is fantasztikusan rajzolnak, igaz, én csak kullogok mögöttük, de mégis. Aztán nagyon szeretem a festményeket, a legtöbb mély benyomást hagyott bennem. Például a debrecni Déry múzeumban láttam a Munkácsi-trilógiát, az teljesen lenyűgözött. De még felsorolhatnám a pécsi Vasarely gyűjteményt is, vagy a Monet-kiállítást, amit azóta is bánok, hogy nem láttam élőben, csak képekről.
Zene: 6-7 évig zongoráztam. Nem versenyszerűen, csupán kedvtelésből, és mert a tanárnőm mindig piszkált. Ma már bánom, nagyon, hogy nem fordítottam rá több időt, mert nagyon hiányzik. Amióta abbahagytam, óriási álmom egy gyönyörű fényes fekete, bécsi fatőkés versenyzongora.
Ének: Nagyon szeretek a mai napig is énekelni, igaz, csak nagyon ritkán énekelek mások előtt. Anno nagyon szeretett a zsolfézs tanárom, én voltam a kedvence, egy másik tanár meg a kórusba hívott meg, pont akkor váltottam iskolát. Azóta is többen mondták már, hogy miért nem énekelek. Hát, azért, mert szorult belém valamennyi önkritika, és tudom, hogy mennyit kopott ez a tudásom is, mióta csak a rádióból elhangzott számokat énekelgetem, azt is csak félhangosan, egyszóval nem eddzem a hangom. De azért itthon a családom mindig nagyon "örül", ha arra érnek haza, hogy ordít a zene, én meg teli tüdőből énekelek. :)
Irodalom: Nagyon kevesen tudták eddig, kb. 3-4-en, hogy többször próbáltam már verset írni. Még egyiket se látta senki. Még egy jó ideig nem is fogja senki se elolvasni őket. Évek óta tervezgetek egy regény megírását is, de még nem állt össze teljesen, hogyan akarom megírni, meg annyi időm sincs. A másik meg az, hogy hiába jut eszembe nagyon sok vers, mondat, ha mire oda jutnék, hogy leírjam, elfelejtem.
Fényképészet: Ezt is a művészetekhez sorolnám. Pár évig minden alkalmat megragadtam, hogy fényképezhessek, mára ebből se maradt sok, csak álom, és vágyakozás, hogy megint megtaláljon az ihlet. De azért régről van pár egész jól sikerült képem.
Mostanában a klasszikusan nem a művészetekhez sorolt testbeszédet és az emberekkel való kommunikációt művelem. Szerencsére velem született képességem, hogy viszonylag könnyen "olvasok" az emberek viselkedéséből, szeretem is megfigyelni az embereket az utcákon, kitalálni, hogy mi miatt viselkednek úgy, ahogy. Sokat tanulok ezekből is.
Tánc: Kiskoromban mindig is szerettem táncolni, már majdnem el is felejtettem, hogy jártam jazz-balettra, még versenyen is voltunk. Aztán azt abbahagytam a zeneiskola miatt. Azóta tanultam már a középiskolában társastáncot, és az általunk rendezett bálon is táncoltam. Egyszerűen szeretek táncolni, igaz, ezt sem sokan láthatták tőlem. Túl szégyenlős vagyok. A másik meg az, hogy muszáj önuralmat gyakorolnom, mert túlságosan szenvedélyes tudok lenni, akár hiszi a kedves olvasó, akár nem. Ebből ízelítőt kaphat bárki, aki egy csöppet felidegesít. :)
Igazából most sem gondolom, hogy hű, de milyen művészi hajlamaim vannak. Egyrészt, mert tisztában vagyok vele, hogy mindig is csak egy középszerű művész lehetne belőlem, másrészt, túl nagy az önkritikám, és nem adnék ki "félmunkát" a kezemből.
Hogy mindezt miért írtam le? Azért, mert néhányan mondták már, hogy milyen bonyolult egyéniség vagyok. A művészeteket mindig is az önkifejezés egy módjának tartottam. Ezzel együtt talán kicsit könnyebben megértenek.
Die blonde Nestea
Rajz, festészet: Ahogy az előbb említettem, szerettem mindig is szerkeszteni. Ezt a Hild-véremnek tudom be, a nagybátyáim közül többen is fantasztikusan rajzolnak, igaz, én csak kullogok mögöttük, de mégis. Aztán nagyon szeretem a festményeket, a legtöbb mély benyomást hagyott bennem. Például a debrecni Déry múzeumban láttam a Munkácsi-trilógiát, az teljesen lenyűgözött. De még felsorolhatnám a pécsi Vasarely gyűjteményt is, vagy a Monet-kiállítást, amit azóta is bánok, hogy nem láttam élőben, csak képekről.
Zene: 6-7 évig zongoráztam. Nem versenyszerűen, csupán kedvtelésből, és mert a tanárnőm mindig piszkált. Ma már bánom, nagyon, hogy nem fordítottam rá több időt, mert nagyon hiányzik. Amióta abbahagytam, óriási álmom egy gyönyörű fényes fekete, bécsi fatőkés versenyzongora.
Ének: Nagyon szeretek a mai napig is énekelni, igaz, csak nagyon ritkán énekelek mások előtt. Anno nagyon szeretett a zsolfézs tanárom, én voltam a kedvence, egy másik tanár meg a kórusba hívott meg, pont akkor váltottam iskolát. Azóta is többen mondták már, hogy miért nem énekelek. Hát, azért, mert szorult belém valamennyi önkritika, és tudom, hogy mennyit kopott ez a tudásom is, mióta csak a rádióból elhangzott számokat énekelgetem, azt is csak félhangosan, egyszóval nem eddzem a hangom. De azért itthon a családom mindig nagyon "örül", ha arra érnek haza, hogy ordít a zene, én meg teli tüdőből énekelek. :)
Irodalom: Nagyon kevesen tudták eddig, kb. 3-4-en, hogy többször próbáltam már verset írni. Még egyiket se látta senki. Még egy jó ideig nem is fogja senki se elolvasni őket. Évek óta tervezgetek egy regény megírását is, de még nem állt össze teljesen, hogyan akarom megírni, meg annyi időm sincs. A másik meg az, hogy hiába jut eszembe nagyon sok vers, mondat, ha mire oda jutnék, hogy leírjam, elfelejtem.
Fényképészet: Ezt is a művészetekhez sorolnám. Pár évig minden alkalmat megragadtam, hogy fényképezhessek, mára ebből se maradt sok, csak álom, és vágyakozás, hogy megint megtaláljon az ihlet. De azért régről van pár egész jól sikerült képem.
Mostanában a klasszikusan nem a művészetekhez sorolt testbeszédet és az emberekkel való kommunikációt művelem. Szerencsére velem született képességem, hogy viszonylag könnyen "olvasok" az emberek viselkedéséből, szeretem is megfigyelni az embereket az utcákon, kitalálni, hogy mi miatt viselkednek úgy, ahogy. Sokat tanulok ezekből is.
Tánc: Kiskoromban mindig is szerettem táncolni, már majdnem el is felejtettem, hogy jártam jazz-balettra, még versenyen is voltunk. Aztán azt abbahagytam a zeneiskola miatt. Azóta tanultam már a középiskolában társastáncot, és az általunk rendezett bálon is táncoltam. Egyszerűen szeretek táncolni, igaz, ezt sem sokan láthatták tőlem. Túl szégyenlős vagyok. A másik meg az, hogy muszáj önuralmat gyakorolnom, mert túlságosan szenvedélyes tudok lenni, akár hiszi a kedves olvasó, akár nem. Ebből ízelítőt kaphat bárki, aki egy csöppet felidegesít. :)
Igazából most sem gondolom, hogy hű, de milyen művészi hajlamaim vannak. Egyrészt, mert tisztában vagyok vele, hogy mindig is csak egy középszerű művész lehetne belőlem, másrészt, túl nagy az önkritikám, és nem adnék ki "félmunkát" a kezemből.
Hogy mindezt miért írtam le? Azért, mert néhányan mondták már, hogy milyen bonyolult egyéniség vagyok. A művészeteket mindig is az önkifejezés egy módjának tartottam. Ezzel együtt talán kicsit könnyebben megértenek.
Die blonde Nestea
2010. július 3., szombat
Amiért szeretem a júliust...
... az többek között az, hogy: ha időben kelek, láthatom a napfelkeltét; éjjel nyitott ablaknál alhatok; Reggel rigófüttyre ébredhetek (ha hajlandó vagyok 5-kor kelni, vagy nagyon ritkán akkor feküdni, ugye Betti? :D); reggeltől estig friss gyümölcsöt ehetek a kertből; napközben megsülök, de nagyon szépek a fények, színek; nagyon finom illatok terjengenek, ilyenkor nyílnak a kedvenc virágaim; estefelé kimehetek a kertbe, és kedvemre gyönyörködhetek a liliomokban és a rózsáimban; este én öntözök, és szeretem a párolgó víz illatát; bosszanthatom Tigrist azzal, hogy "véletlenül" lefröcskölöm, de utána odajön hízelegni; miután fellocsoltam a forró aszfaltot, kedvemre tocsoghatok benne mezítláb, elvégre gyereknek lenni jó; este kiülhetek, amíg nem kergetnek be a szúnyogok, és hallgathatom megint a rigók és a fecskék csivitelését; este gyönyörű szépek a felhők, ha sikerül, megleshetem a naplementét; végig borzonghatom a nyári zivatarokat, amikor hatalmasakat dörög, villámlik, és gyorsan elmúlik, utána meg finom, friss a levegő, és szivárványt láthatok; már majdnem vége a ribizli befőzésnek, és kezd a sárgabarack érni (nyamm); kongresszusok, amiket nagyon várok és nagyon szeretek, mert felfrissülök szellemileg, érzelmileg; találkozhatok nagyon sok barátommal, testvéremmel, nagyokat nevethetünk, kirándulhatunk, focizhatunk; elmehetek nyaralni, ha máshova nem, a mamikámékhoz; mert ilyenkor mindig rájövök, hogy milyen jó és csodás dolog az, hogy élhetek.
Mindenkinek nagyon szép és élménydús júliust kívánok!
Die blonde Nestea
Mindenkinek nagyon szép és élménydús júliust kívánok!
Die blonde Nestea
2010. május 26., szerda
Treats or opportunities?
Nem véletlenül ez a címe a mai bejegyzésemnek, holnap vállgazd vizsga, és "nagyon sokat" készülök. :)
De igazából nem vállalati szempontból jutott eszembe, hanem magánéleti szempontból. (azért én sem vagyok normális, hogy az életemet SWOT-analízissel elemzem :D).
Elgondolkodtam azon, hogy mennyi lemondással jár az élet, mennyi fájdalommal, és hányszor törik össze az álmainkat, akarva-akaratlanul. Ezekkel a veszélyekkel jár az, ha élünk. De ott a másik oldal, a lehetőségeink. Rengeteg lehetőségünk van boldognak lenni, sokszor el sem tudjuk képzelni, mennyi. Azt gondolom, azok az igazán boldog és sikeres emberek, akik az élet csapásaiban észreveszik a lehetőséget a tanulásra, a lehetőséget, hogy javítsanak a hozzáállásukon, szemléletmódjukon, hogy a következő nehéz helyzetre kellőképpen fel tudjanak készülni, hogy ne törje őket ketté. Igyekszek én is így élni, hogy minden egyes negatív helyzetből, "veszélyből" megtaláljam a "lehetőséget" a továbblépésre, arra, hogy megtaláljam a legnegatívabb helyzetben is az örömteli oldalt. Mert igenis van! Csak meg kell keresnünk. Ahhoz még, hogy sikerüljön előre nézni, és ne csak hátra, arra is szükség van, hogy őszinték legyünk magunkhoz, tisztázzuk magunkban, mit szeretnénk elérni. De a legnagyobb szükség arra a békére van, amit csak attól a Személytől kapunk meg, aki a legjobban ismer és szeret minket. Nélküle megbénulnánk a fájdalomtól. De ahogy egy közhely mondja, ha egy ajtó bezárul, megnyílik egy másik. Ez így van.
Azt hiszem, mondhatom, hogy az utóbbi időben sikerült így szemlélnem a dolgokat, és kijelentem, hogy igen, minden negatív tapasztalat ellenére boldog vagyok, és kiegyensúlyozott. Nem hagyom, hogy ezen bárki, vagy bármi változtasson.
Mindenkinek nagyon szép és lehetőségekkel teli napot kívánok!
Die blonde Nestea :)
De igazából nem vállalati szempontból jutott eszembe, hanem magánéleti szempontból. (azért én sem vagyok normális, hogy az életemet SWOT-analízissel elemzem :D).
Elgondolkodtam azon, hogy mennyi lemondással jár az élet, mennyi fájdalommal, és hányszor törik össze az álmainkat, akarva-akaratlanul. Ezekkel a veszélyekkel jár az, ha élünk. De ott a másik oldal, a lehetőségeink. Rengeteg lehetőségünk van boldognak lenni, sokszor el sem tudjuk képzelni, mennyi. Azt gondolom, azok az igazán boldog és sikeres emberek, akik az élet csapásaiban észreveszik a lehetőséget a tanulásra, a lehetőséget, hogy javítsanak a hozzáállásukon, szemléletmódjukon, hogy a következő nehéz helyzetre kellőképpen fel tudjanak készülni, hogy ne törje őket ketté. Igyekszek én is így élni, hogy minden egyes negatív helyzetből, "veszélyből" megtaláljam a "lehetőséget" a továbblépésre, arra, hogy megtaláljam a legnegatívabb helyzetben is az örömteli oldalt. Mert igenis van! Csak meg kell keresnünk. Ahhoz még, hogy sikerüljön előre nézni, és ne csak hátra, arra is szükség van, hogy őszinték legyünk magunkhoz, tisztázzuk magunkban, mit szeretnénk elérni. De a legnagyobb szükség arra a békére van, amit csak attól a Személytől kapunk meg, aki a legjobban ismer és szeret minket. Nélküle megbénulnánk a fájdalomtól. De ahogy egy közhely mondja, ha egy ajtó bezárul, megnyílik egy másik. Ez így van.
Azt hiszem, mondhatom, hogy az utóbbi időben sikerült így szemlélnem a dolgokat, és kijelentem, hogy igen, minden negatív tapasztalat ellenére boldog vagyok, és kiegyensúlyozott. Nem hagyom, hogy ezen bárki, vagy bármi változtasson.
Mindenkinek nagyon szép és lehetőségekkel teli napot kívánok!
Die blonde Nestea :)
2010. május 20., csütörtök
Apró napi bosszankodások
Néha fel tudom húzni magam. Nagyon. Általában a buszok és sofőrjük miatt. Ugyanis, a 16 év alatt, amióta buszozok, rendszeres összetűzésbe kerülünk. Már 7-8 éves ártatlan kislányként is "terrorizált" némelyik (szerencsére azóta nyugdíjba ment Pali bácsi, legkedvesebb buszsofőröm). Tudni kell rólam, hogy a buszmegállótól kb 3 háznyira lakok, de ennek ellenére többször sikerül a buszra vagy utána futnom, mint az egészséges lenne. Azt hiszem, ezzel általában mindenki így van, aki hasonlóan buszmegálló közelében lakik. Ezért szeretnek is a sofőrök, némelyik idősebb, morcos úr be is szól, bár a múltkor egy fiatalabb sráccal, aki kb 3-4 évvel idősebb csak, jól elbeszélgettünk egy ilyen edzés után, és miután feltörő nevetését nagy nehezen, de sikerrel elfojtotta. :D (Úgyis csak azért csinálom ezt mindig, hogy ne legyen unalmas napjuk ;))
Egyet viszont nem értek. 16 éve utazok minimum napi 1x, de néha 2-3szor is a Fertőhomok-Fertőd és Fertőhomok-Sopron vonalon. Szinte mindig ugyanazokkal a sofőrökkel. De nem jegyzik meg az embert a képes feléről... Nemrég, felmutattam a rendesen kitöltött bérletemet, természetesen, napszaknak megfelelő, kellő hangerővel elharsogott köszönés előtt/közben/után. Erre a kedves barátom visszahív, hogy ellenőrizze, biztosan jól töltöttem-e ki. Úgy látszik, én vonzom az ilyeneket... De azért előtte kb. 3 órával ő hozott haza, ugyanazzal a kitöltött bérlettel. Nem baj, lenyeltem a békát, és nyugodtan hátramentem... Csak Sopronig morgolódtam (fél óra). A másik, amikor nem hiszik el, hogy diák vagyok. És miután megmutatom az igazolványomat, még legalább 3-4 percig forgatják, miközben az összes utas, mint a ludak, nyújtogatják a nyakukat, és már kombinálnak.
Egyébként minden elismerésem a sofőröké, mert hatalmas felelősség, ennyi emberrel (akik sokszor türelmetlenek, bunkók, figyelmetlenek) a hátuk mögött vezetnek hóban, esőben, napsütésben sokszor 12 órán keresztül. És némelyik még emberséges is tud lenni.
Nestea :)
Egyet viszont nem értek. 16 éve utazok minimum napi 1x, de néha 2-3szor is a Fertőhomok-Fertőd és Fertőhomok-Sopron vonalon. Szinte mindig ugyanazokkal a sofőrökkel. De nem jegyzik meg az embert a képes feléről... Nemrég, felmutattam a rendesen kitöltött bérletemet, természetesen, napszaknak megfelelő, kellő hangerővel elharsogott köszönés előtt/közben/után. Erre a kedves barátom visszahív, hogy ellenőrizze, biztosan jól töltöttem-e ki. Úgy látszik, én vonzom az ilyeneket... De azért előtte kb. 3 órával ő hozott haza, ugyanazzal a kitöltött bérlettel. Nem baj, lenyeltem a békát, és nyugodtan hátramentem... Csak Sopronig morgolódtam (fél óra). A másik, amikor nem hiszik el, hogy diák vagyok. És miután megmutatom az igazolványomat, még legalább 3-4 percig forgatják, miközben az összes utas, mint a ludak, nyújtogatják a nyakukat, és már kombinálnak.
Egyébként minden elismerésem a sofőröké, mert hatalmas felelősség, ennyi emberrel (akik sokszor türelmetlenek, bunkók, figyelmetlenek) a hátuk mögött vezetnek hóban, esőben, napsütésben sokszor 12 órán keresztül. És némelyik még emberséges is tud lenni.
Nestea :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)